Hely
2010. március 20. Nagyegyháza
2010. március 20. Nagyegyháza / Nagyegyháza védelmi vonala
Gyülekezés:
Találkozás reggel 09.00-kor a település közepén található
Vidám Pelikán Vendéglő parkolójában.
Indulás:
09.15-kor indulunk el, a vendéglő mellett haladva felfelé
indulunk az M1 autópálya irányába.
Program:
Az autópálya alatt lévő mesterségesen kiépített
átjárón haladunk tovább a Somogyi Árok felé.
Néhány méterre már megpillanthatjuk az első kiépített
Szovjet állásokat, amely a védelmi vonal részét képezték.
Az itt töltött rövid pihenő alatt, lehetőség
kínálkozik az esetleges következtetések levonására,
beszélgetésre.
Innen tovább indulunk a Hajagos, Zuppa tető között
továbbhúzódó állások irányába.
Itt, futóárkok, géppuskafészkek kínálnak remek
alkalmat az ismételt elmélkedésre, miközben a
kilátásban is gyönyörködhetünk.
Kis kerülővel érjük el ismét az M1 autópályát,
majd a felette átívelő felüljárón áthaladva érünk
ismét a falu felőli oldalra.
A településre visszaérve tartunk egy rövid pihenőt,
majd ismét útra kelünk a település keleti oldalán
húzódó a Régi-vágás közelében található német-magyar
védelmi állások felé.
Megtekintjük a még ma is tökéletesen látható állásrendszert.
Innen nagyon jól látható, hogy a szemben álló feleket,
alig karnyújtásnyi távolság választotta el egymástól
a háború idején. A szemtanúk elmondása alapján tudjuk,
hogy a tüzérségi tűz a falu házai felett ívelt át.
Túránk végeztével visszaindulunk a parkolóba hagyott
járműveinkhez.A túra hossza, nagyjából 5-8 km,
változó, de jól járható terepen.
Hasznos tanácsok:
A túra öltözete:
időjárásnak megfelelő, kényelmes viselet
Közlekedés:
a település autóval az 1.sz főúton Budapest irányából,
Bicske, Óbarok érintésével érhető el. A Győr felől érkezők
pedig Tatabánya, Bicske irányában haladva, Szárligeten
áthaladva érhetik el a települést.Autóbusz közlekedés
Bicskéről, vagy Tatabányáról megoldható.
Vonatközlekedés Szárliget megállóig, majd onnan autóbusszal,
vagy az Országos Kéktúrán gyalog.
A gyalogos átkelés a túraútvonalon nagyjából háromnegyedóra,
nem erőltetett menetben.
Részvételi díj: 800.-Ft/fő túravezetéssel.